Spanyolországban, az Agyi, Észlelési és Nyelvi Központban végzett kísérletet Blair Armstrong, melyben 45 önkéntes, mozaikszavakra adott reakcióját vizsgálta. Ennek során egy 75 mozaikszóból álló listát olvastak fel a résztvevőknek, majd az agyuk által generált hullámokat egy számítógépes programmal monitorozták. Ezek az eredmények elegendő különbözőséget mutattak ahhoz, hogy 94%-os pontossággal azonosítsák az önkénteseket a második vizsgálat során.
Bár a 94% nem elég magas ahhoz, hogy egy nagyobb értékű tárgy vagy helyszín védelmére használjuk, de a kutatás vezetője szerint ez biztató kezdet.
Az agyi elektromos hullámok alapján történő azonosításra már léteznek technikák, amit azok egyedisége tesz ennyire vonzóvá az ezzel foglalkozó kutatók és mérnökök számára. A nagy előnye ennek a módszernek (szemben a jelszavas vagy ujjnyomatos azonosítással), hogy itt egy folytonos azonosítás érhető el, akárcsak az arc- és fül alapján történő felismerés során. Míg egy számítógépbe történő bejelentkezéshez használt jelszavunkat minden egyes alkalommal be kell írnunk, addig az előbb felsorolt techinkák használatával akár egyszerre több eszközbe is bejelentkezhetünk különösebb interakció nélkül.
Az újdonság: gyorsabb analizáció
Armstrong kutatásának az egyedisége az, hogy csak egy, az olvasásért és szavak felismeréséért felelős, agyi területet vizsgál. Ez a jelek tisztaságából adódóan sokkal kevesebb feldolgozandó adatot generál, így gyorsabb analizációt tesz lehetőve, mint az eddigi agyhullámokat vizsgáló kutatások.
Ezek az agyhullámok a szemantikus memóriánk használatakor jelentkeznek.. Míg az epizodikus emlékezetünk a tapasztalatainkat hivatott tárolni, addig a szemantikus emlékezet – egyebek mellett – csak bizonyos szavak jelentésének rögzítéséért felelős. A szavak jelentésének azon gyűjteménye, melyre egy-egy szó hallatán asszociálunk minden embernél eltérő, egyedi mintát biztosítva ezáltal az azonosításhoz. Másik fontos tulajdonsága a szemantikus memóriáknak, szemben az epizodikus memóriában tárolt adatokkal, hogy ezek idővel egyáltalán nem, vagy csak minimálisan változnak.
Személyesebb módszer
Armstrong szerint ez a technika egy sokkal személyesebb és nehezebben kompromitálható biometrikus azonosítási módszer, mint az ujjnyomat vagy az íriszmintázat leolvasása. Ebben az Indiai Notre Dame Egyetem professzora Kevin Bowyer is egyetért, hozzátéve, hogy ezzel már vélhetően a biometrikus azonosítás határait feszegetjük. A kutatás rendkívül érdekes és a haszna is prognosztizálható, bár ennek akár csak szűk körben történő alkalmazására is éveket kell várnunk.
Visszatérve immár a „hétköznapjainkba” a biometrikus azonosítás elterjedésével kapcsolatban a legnagyobb probléma az emberek előítéletessége. Egyelőre, sajnos csak kevesen hajlandóak e módszerek alkalmazását elfogadni. Ennek a gátnak az áttöréséhez egy jó kezdeményezés az okos eszközök gyártói részéről, az abban alkalmazott ujjnyomat és arcfelismerő egységek és applikációk használata, melyek biztonsága ugyan vitatható, de a biometrikus megoldások megismerését és elfogadottságát egyértelműen növelik.
Az eredeti kutatás elérhető a Neurocomputing magazinban
Fordította, összeállította: Kurtyán Árpád Óbudai Egyetem
