Egy napos délután idegesen megszólalt a telefon. Mintha érezte volna, hogy a túloldalon kétségbe esett hívó áll. A telefonáló egy idősebb hölgy volt, akinek egy riasztó rendszert telepített valaki. Nos, ez a valaki sajnos nem tudta befejezni a munkát mondva, hogy ez a rendszer hibás. Végső megoldása az én elérhetőségem volt, már persze nem ő hívott fel, hanem megadta a hölgynek a telefonszámomat.

Majd én megoldom ezt a kis problémát, az ő mandátuma lejárt. Imádom az ilyen helyzeteket, gyakran fordul elő, hogy segítséget kérnek tőlem, és tényszerű hogy néha a végfelhasználó hív. A kétségbe esett kérlelésre úgy döntöttem, hogy ránézek, mi lehet a hiba.

Tanácstalanul néztem szét, és próbáltam felmérni mi menthető.

Szerencsére nem volt túl messze, így egyik délután meglátogattam a nénit. Idős német tanárnő volt, aki aggódó szemmel nézte a hírek állandó tragikus eseményeit. No igen, a rémhíradók. Belépve hamar felmértem, mennyire volt „szakember” aki a telepítést elkövette, amit riasztónak titulált az előállító. Igaza volt: ez a riasztó láthatóan nem a behatolót tartja távol, hanem az idősnő látogatóit attól, hogy valaha vagyonvédelmi rendszerbe gondolkodjanak. Tanácstalanul néztem szét, és próbáltam felmérni mi menthető. A megrendelő bizakodva kérdezte: ugye nincs nagy baj. Na erre mondjam, hogy nincs. Rövid sóhaj után elkezdtem mondani a fekete valóságot.

A doboz fejjel lefelé volt felszerelve.

Ez a lakás egy régi bérház második emelete. Körfolyosós épület, felette még egy szint van. A lakásba bejutni, normális emberi lény számára, csak a körfolyosóra nyíló ajtón keresztül lehet. Illetve lehetne a tetőről leereszkedve is, de akkor Tom Cruise jönne fekete ruhában, hogy ellopja a szuper titkos adatokat. A bejárati ajtón egy felületszerelt nyitásérzékelő éktelenkedett, aminek a vezetékét a telepítő egy könnyed mozdulattal szigetelő szalaggal rögzített. No, nem ment messzire a vezeték, csak a felülvilágító ablakig, ahol egy másik típusú, ragasztócsíkkal rögzített érzékelő díszelgett. Innen a már bevált technológiával vándorolt tovább a bejárati ajtótól kb. 2 méterre lévő „gitnopzök”, akarom mondani központig. Mert, hogy a doboz fejjel lefelé volt felszerelve, amiben az akkumulátort szigetelőszalag rögzített a panelhez, hogy ne essen le. Fő a biztonság, végül is a nyák vékony, még lebillen róla az akku.

A kezelőegységet parafa dugó tartotta távol a faltól.

A figyelmes telepítő nem kívánt kárt tenni a falban, így a központ alatt felszerelt kezelőegységet egy félbevágott parafa dugó tartotta távol a faltól, így nem kellett alávésni a vezetéknek a kezelő alatt. Hasonló oknál fogva ez a vezeték sem volt elrejtve, csak úgy parasztosan lengedezett a levegőben.

Üvöltő sziréna az előszobába.

Gondos iparosunk tudta, hogy hangjelző is kell. Mégpedig kültéri, hiszen annak van ám nagy hangja. Egy dolgot hibázott el, a Solo hangjelző a központ mellett volt az előszobában. Na gondoltam, ha én lennék Sherlock Holmes, akkor egy közeli rokonra gyanakodtam volna, aki az örökség reményében, el akarja tenni láb alól a nénit. Egy riasztás és garantált a szívroham. Zárt előszoba + 120dB= örökség. A csiszolt elméjű vállalkozó felismerte a sebezhető pontját a lakásnak.

Mozgásérzékelő a szobabelső irányába.

Ezért felszerelt egy mozgásérzékelőt a központ mellé. Nem a bejárati ajtó irányába tekintett, hanem befelé nézett a szobába, amelynek két ablaka volt, alatta meg 12méter mélység. Mivel a központnak hálózati tápellátásra is szüksége volt, egy MTK energiavezeték indult a riasztóközponttól, amelynek végcélja a szoba sarkában lévő konnektor volt. Plug and Pray rendszer. Bedug és imádkozik, hogy ne húzza ki senki. Az esztétikáról már régen letettem. Csak nyalánkságnak említem, hogy a vonalvégi lezáró ellenállások (EOL) a központba lapultak. Forrasztott kötést még hírből sem ismert a telepítő. Szabotázs nem volt a rendszerben, illetve mégis, ez az egész egy nagy szabotázs volt, még pedig a szakma ellen.

Röviden összefoglaltam a javasolt megoldásokat: A nyitásérzékelőket kell cserélni süllyesztett kivitelre, egyszerűen megoldható és nem látható. Amennyiben nem szeretné a falat megvésetni, akkor a vezetéket be kell tenni műanyag csatornába (MCS1). A hangjelzőt a nevében is jelzett helyre kell helyezni, vagyis kültérre. Ezért kültéri hang és fényjelző. Ezzel garantálva, hogy a néni még a következő születésnapján is koccinthat az unokákkal. A riasztóközpontot, engedve a gravitációnak hagyni kell, hogy az akkumulátor lefelé húzza, meg kell fordítani. A kezelő vezetékét csatornába rakni, a fal meg had porladjon, alá kell vésni a kezelő alatt. A hálózati tápellátást meg lehet oldani, a nem messze lévő kismegszakító szekrényről. A mozgásérzékelőt, az ajtó felé kell fordítani, olyan szögben, hogy ha valaki belép, akkor metssze az infra érzékelő zónáit. A vonalvégi ellenállásokat (DEOL) az érzékelőkben kell elhelyezni, vagy ha ez nem lehetséges, akkor egy erre a célra szolgáló kötődobozban. A szabotázsra ne legyen gondja, mert a DEOL bekötés egyben felügyeli a vezeték épségét is.

Kilépve a ház kapuján megállapítottam, hogy elszaladt az idő, lassan lemegy a nap. Egy kérdés merült fel bennem: mikor fog az ilyen kóklertelepítők napja is leáldozni.

kapcsolódó cikkek:

Vagyonvédelmi rendszertelepítő 8 általánossal?

Egy sörösüveg van a kamera helyén! Nézek, mint béka a szatyorból. – Telepítői „Málnaesetek” sorozat I.